Az informatikaoktatásról megjegyzések
Miután sok évig bosszantott, hogy a számítástechnika és informatika tankönyvekben lépten-nyomon összetévesztik az információt az adatmennyiséggel, 1994-ben írtam egy kis jegyzetet „Információ és számítógép” címmel. E könyvecskének természetesen semmilyen hatása sem volt e fogalmak (tankönyvi) tisztázására, sőt az 1997-ben megjelent, és azóta számos kiadást megért „Számítástechnika 12-13 éveseknek” c. tankönyvemnek sem sok. (Pedig ez utóbbi könyvben egy egész fejezetet szenteltem néhány alapfogalomnak. Megjegyzem, az adatmennyiség és az információ között legalább olyan elvi különbözőség van, mint a fizikában a tömeg és a súly között.) Az adatmennyiség és a jel általános fogalmairól „A jel definíciója is jelekkel történik” és az „Információ, adat, jel” c. cikkeimben írtam.
Évtizedekkel ezelőtt a sok kis tudomány (értsd tantárgy) mellett volt egy nagyon praktikus „tantárgy” is, a neve is mutatta, gyakorlati foglalkozás. Ez később technikává transzformálódott. Majd lassan veszített jelentőségéből. A középiskolákban el is halt, de ezzel párhuzamosan tért nyert a számítástechnika a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a középiskolás technikából számítástechnika, majd informatika lett. Az 1995-ös NAT után az informatika – szövetkezve a könyvtárhasználattal – igencsak megerősödött és 2000-ben már, mint mindenütt kötelező tantárgy lépett fel a kerettantervek jóvoltából. Addig ugyanis nem volt általánosan kötelező tantárgy.
A kis óraszámok ellenére ez igen nagy eredmény volt. Megerősödött az informatika-oktatásnak, az irodai-szellemi munkában használható alkalmazói oldala, a legfontosabb alkalmazásoknak az oktatása. A kétszintű informatika érettségi bevezetése ezt az alkalmazói szemléletet tovább erősítette, de ketté is hasította a tantárgyat azzal, hogy emelt szintű érettségin nem csak mélyebb ismereteket, hanem lényegesen mást is kért, mint közép szinten, nevezetesen visszatért a 80-as évek fő témaköréhez is a programozáshoz. Ezt a felsőfokú informatika szakmákra való felkészülés indokolta.
Az ezredfordulót követő második évtizedben a közismereti informatika tantárgy lényegében egy modern, de egyoldalú gyakorlati foglalkozássá alakul (silányul) – kivéve azokat az iskolákat, ahol lehetőség van (emelt szintű) érettségire felkészülni és/vagy informatika szakmát is tanítanak. Ugyanis, a jelenlegi közismereti informatika néhány alkalmazás praktikus és készségszintű használatán túl, amit még tartalmazna arra igazán nincs idő a szűkös órakeretből. Különösen igaz ez a 2012-es informatika kerettantervek megjelenése után. Sokak szerint digitális analfabétákat „képeznek” a közoktatásban. Az biztos, hogy a koncepció tervezői nagyot tévedtek. Remélem, ez rövidesen megváltozik, és új tanterveket dolgoznak ki a szakértők. Gyanítom, hogy e tantervi (és tankönyvi) visszalépés nem más, mint konzervatív megrettenés a digitális világ mindent behálózó erejétől. Megrettenés a csodálatos eredményei mögött felbukkanó árnyaktól, de lehet, hogy csak egy maradi szemlélet következménye. Fontos lenne feltárni a valódi okokat.
Nem állítom, hogy néhány alapvető alkalmazás oktatása-tanulása nem szükséges, hiszen igen sok munkahelyen hasznosítható kompetenciákat szereznek a tanulók. Csak azt állítom, hogy a közismereti informatika ennél sokkal többre hivatott. Az informatika a XXI. Században olyan átfogó tudomány és technológia, mint a természettudományok (jelesül a fizika) és a műszaki tudományok voltak a XX. században.
Fontos tehát, hogy a közismereti informatika megalapozása tiszta, és a lehető legáltalánosabb fogalmi rendszer keretében történjen meg, legkésőbb a középiskola első éveiben. Több figyelmet érdemelne az általános jel, adat, információ, algoritmus, program ... fogalma. Nagyobb szerepet kellene kapnia a programozásnak, a robotikának és a mesterséges intelligenciának is.
Végh András