A határozatlanul hosszú élet
A halhatatlanságról
A legtöbben szeretünk élni. Nyilván ez a legfőbb szubjektív oka a hosszú élet és a halhatatlanság utáni vágynak. Pedig a szó szoros értelmében (az anyagi világban) halhatatlanság nem létezik, hiszen minden anyagi rendszer megsemmisíthető, például elegendő antianyag hozzáadásával. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak olyan részecskék, például a protonok és az elektronok, amelyek – megfelelő környezetben, - elvileg nem semmisülnek meg, bármennyi idő telik is el, azaz „halhatatlanok”, pontosabban határtalanul, határozatlanul hosszú ideig fennmaradhatnak. Az evilági elvi „halhatatlanságnak” tehát van fizikai alapja, de mit jelent a megfelelő környezet? Mindenekelőtt azt, hogy a „halhatatlan” részecskét, illetve rendszert nem érheti olyan külső hatás, amely megsemmisíti vagy radikálisan átalakítja. Első pillanatra úgy tűnik, hogy ez csak a környezettől tökéletesen elszigetelt, úgynevezett zárt rendszer esetében lehetséges. A helyzet azonban az, hogy nincs feltétlenül szükség tökéletesen zárt rendszerre, a szétbomlás elkerüléséhez, de ne szaladjunk ennyire előre.
Zárjuk ki a rendszer szétbomlásának esetleges belső okait! azaz válasszunk olyan rendszert, amely stabil belső struktúrával és folyamatokkal rendelkezik (például nem lehet a rendszer radioaktív részecske).
Továbbá zárjuk ki az olyan külső információs hatásokat, amelyek a rendszerben olyan folyamatokat indítanak el, illetve irányítanak, amelyek a rendszer bomlását eredményezik (például vírus a számítógépben).
Végül gondoskodjunk arról, hogy a rendszert érő külső zavaró energetikai hatások minden esetben kisebbek legyenek, mint a rendszer belső kötési energiái és regeneráló képességei. (A baj csak az, hogy pontosan a nagyenergiájú zavarásokat nehéz szigetelni, távol tartani.
Összefoglalva: „halhatatlan rendszer” – a szó szoros értelmében – nem létezik, de létezhet olyan jól elszigetelt stabil rendszer, amely szinte tetszőleges ideig, a gyakorlat számára határozatlanul hosszú ideig fennmaradhat. Ennek lényege tehát, egy stabil rendszer elszigetelése a környezettől.
Az élőlények azonban nem a környezettől elszigetelt rendszerek, éppen ellenkezőleg, tipikusan nyílt rendszerek, amint azt a biológiából jól tudjuk. Anyag-, energia- és információcserét folytatnak. Nagyon is sérülékenyek. Ezekre tehát nem alkalmazhatjuk a fenti pozitív kicsengésű megállapítást.
Ezzel ellentétben tudjuk, hogy a földi élet már több mint hárommilliárd éve létezik, és természetesen nem ismerjük a végét, talán millió vagy milliárd évekig még fennmarad, talán határozatlanul hosszú ideig. A Naprendszer pusztulását is túlélheti, ha időben szétszóródik a Tejútrendszerben. Létezik tehát legalább egy olyan nyílt rendszer is, amely határozatlanul hosszú ideig fennmaradhat. A földi élet, élő anyag, tehát nem csak nyilt és változékony, hanem rendkívül stabil rendszer is. Ezek után jogos és logikus a kérdés, hogy létezhet-e (létezik-e már) határozatlanul hosszú ideig élő lény? (Itt a lény is hangsúlyos.) Még ennél is fontosabb kérdés (számunkra), hogy létezik-e ilyen értelmes lény? Mielőtt tovább lépünk, foglaljuk össze, hogy mit is nevezünk életnek!
Mi az élet?
Az élet valami olyasmi, ami az élőlényekben és az élőlények közösségeiben jelenik meg. Az élőlény anyag, energia és jelcserét folytató nyílt, önszabályozó, belső állapotait dinamikusan fenntartó rendszer, (homeosztatikus rendszer), amely bizonyos határok között a környezetéhez alkalmazkodik, azt átalakítja, továbbá önmagához hasonló utódokat hoz létre. Végezetül pedig az élőlény mai tudásunk szerint minden esetben (előbb vagy utóbb) megsemmisül, vagy radikálisan átalakul.
Tekintsük át kicsit bővebben és pontosabban is a biológiának az élőlények sajátosságaira vonatkozó legfontosabb megállapításait![i]
- Az élet egyedi élőlényekben nyilvánul meg, ezeket rendszereknek tekinthetjük, amelyek szervezett egészet alkotnak, nincs az élőlényen belül az életet kizárólagosan hordozó rész. Az élőlények alkothatnak nagyobb rendszereket is, sok azonos és/vagy hasonló anyagi variációban léteznek. (A rendszer általánosságban azt jelenti, hogy „egymással összefüggésben, kapcsolatban lévő elemek halmaza, amely bizonyos mértékig elkülönül a környezetétől és határoló felülettel rendelkezik, valamint kölcsönhatásban, kommunikációban lehet a környezetével”.)
- Az élőlények nyílt rendszerek, azaz állandó kapcsolatban, kölcsönhatásban vannak a környezetükkel (a határaikon keresztül). Anyag és energiacserét folytatnak a környezetükkel, valamint jelcserét (információcserét) is, azaz kommunikálnak. Az élőlények a környezetből építkeznek, anyagaikat oda adják le, képességeik szerint a környezetet átalakítják, a környezet hatásait elszenvedik és bizonyos határok között a környezethez alkalmazkodnak.
- Az élőlények anyag- energia- és jelcserével, lebontó és felépítő (kémiai) folyamatokkal próbálják stabilan fenntartani egyensúlyi állapotukat (homeosztát) a változó környezeti feltételek között is, ezt a belső és külső állapotot igen sok (többé-kevésbé mérhető) mennyiséggel jellemezhetjük. Az egyensúlyi állapot fenntartása elsődlegesen vegyi és idegi önszabályozással valósul meg, amit számos összekapcsolt (és együttműködő) negatív (esetenként és bizonyos határok között pozitív) visszacsatolásos szabályozó kör eredményez.
- Az élőlények képesek lemásolni, megsokszorozni önmagukat (osztódás), illetve kifejleszteni önmagukhoz hasonló utódaikat (nemzés). Ezzel az élet maga fennmarad, míg az élőlények egy idő után megsemmisülnek vagy radikálisan átalakulnak. Az élőlények örökítő anyagként nukleinsavakat használnak, amelyek átviszik a szülői tulajdonságokat az utódokba.
- Az élőlényben a fehérjéknek és a nukleinsavaknak kiemelt szerepük van. A fehérjék az élőlények fontos építőanyagai. Továbbá az enzimfehérjék biológiai katalizátorok, amelyek az élőlény alacsony testhőmérsékletén is lehetővé tesznek kémiai reakciókat. Az élő minden megnyilvánulása mögött biokémiai reakciók állnak. Ugyanakkor ez a viszonylag alacsony hőmérséklet nagyon is szükséges az élő (a kémiai anyagok, a szerkezet) stabilitásához. A nukleinsavak örökítő anyagként átviszik a szülői tulajdonságokat az utódokba, valamint működtetik, szabályozzák a fehérjeszintetizáló rendszert.
- Az élő anyag szerveződési szinteket alkot a Földön. Ezek a molekulák, sejtek … szintjétől egészen a bioszféráig terjednek. A magasabb hierarchikus szint tartalmazza az alacsonyabbakat. Kiemeljük, hogy az élőlények szintje fölött található a populációk szintje, a társulások szintje, és a bioszféra szintje.
Megjegyezzük, hogy az élő anyag jellemzőit tovább lehetne részletezni és pontosítani, de úgy véljük, hogy a továbbiakra való tekintettel ennyi is elegendő. Arra a kérdésre tehát, hogy mi az élet, a biológia és biokémia megközelítés valami ilyesmit válaszol. Ennek fókuszában az élőlény áll és alapvetően anyagi és rendszerszemléletű.
Fontos azonban az a szemlélet is, nevezzük informatikainak, amely az élőre, mint aktív, fejlődő egymással kommunikáló (kölcsönható) és passzív jelhalmazok sokaságára tekint, amelyek a konkrét élőlénypéldányoktól nagymértékben függetlenek, önfenntartóak, önszabályozóak, sok azonos és/vagy hasonló anyagi variációban léteznek. Bár az egyes példányok sérülékenyek "halandóak" a jelhalmazok egésze, rendszere nagyon stabil, de ugyanakkor nagyon változékony és alkalmazkodó is, nehezen megsemmisíthető, potenciálisan határozatlanul hosszú ideig képes fennmaradni. A jel fogalmát itt általános értelemben használjuk, lásd „A jel definíciója is jelekkel történik” című írást.
Visszatérve a halhatatlanság problémájához, nem az a kérdés, hogy az élet maga milyen idős lehet, nem is a faj élete érdekel, hanem az egyedek élete. Még pontosabban az a kérdés, hogy az ember maximálisan meddig élhet, és ha kiderülne – csak elvileg –, hogy a távoli jövőben az ember nagyon hosszú életre számíthat, akkor vajon ez milyen élet lehet?
A természet felfedezett és alkalmaz néhány radikális életmegújítási módot (osztódás, utódnemzés…). Az élet–halál kérdésére tehát az élővilág hatékony válaszokat ad, a gondolkodó embert azonban ezek a válaszok nem elégítik ki, ő nem csak a testét, pontosabban a génjeinek egy részét, de a lelkét, a tudását, a személyiségét is szeretné megőrizni. Az élővilág válaszai hatékonyak, de túl radikálisak, nem humánusak, mondhatjuk túl kegyetlenek (születés és szükségszerű pusztulás). Az utódnemzés bár enyhíti az élő félelmét a haláltól, és a fajnak egyfajta továbbélést biztosít, természetesen nem jelent megoldást, az egyénnek nem hoz megváltást. Ezért a történelem során megszülettek az emberibb válaszok is: a túlvilági élet reménye, a lélekvándorlás, a halhatatlanság, tárgyi vagy szellemi alkotásokban való „továbbélés”… egészen a virtuális lényként való "továbbélésig". A mai emberi válaszokat a mai civilizációnknak kell megalkotnia. Én kevésnek tartom és nem kedvelem a kizárólag szellemi természetű megoldásokat.
A félreértések elkerülése végett, a hosszú élettel kapcsolatban definiáljunk három fogalmat! Átlagos emberi aktivitást feltételezve naptári években számolhatunk.
Hosszú élet: Több, mint az átlagos élettartam (egy adott népességben), de kevesebb, mint gerontológiai beavatkozás nélkül (hagyományosan) a fajra jellemző maximális élettartam. Európában az embernél ez kb. 80 évnél több, de 120 évnél kevesebb.
Radikálisan hosszú élet: A fajra jellemző maximális élettartamnál több, annak akár öt-tízszerese is lehet, azaz embernél kb. 120 évnél több és várhatóan 1000 évnél kevesebb. Tudományosan nem bizonyított, hogy ilyen idős ember létezik, vagy létezett volna a történelem során (figyelembe véve, hogy a 120 év csak közelítő, hozzávetőleges adat). Az biztos, hogy az elmúlt évszázadban jelentősen nőtt az átlagos élettartam, köszönhetően a higiéniának, az egészséges táplálkozásnak és az orvostudománynak, de biztosra vehető, hogy a fajra jellemző maximális élettartam ilyen „könnyen” NEM növelhető. A gyakorlatban ez gerontológiai és/vagy genetikai beavatkozásokat igényel. Ennek ellenére reményt keltő, hogy egymással szoros genetikai rokonságban álló, de kicsit mégis eltérő fajok között létezik olyan, amelynek jelentősen hosszabb a maximális élettartama, mint a többinek, tehát a radikálisan hosszú élet genetikai szempontból NEM lehetetlen.
Határozatlanul hosszú élet: Ebben az esetben nem lehet megadni a lehetséges maximális élettartamot, mert nincs ilyen. Nem bizonyított, hogy ilyen sokáig élő lény lehetséges. A határozatlanul hosszú tehát praktikusan azt jelenti, hogy véges, de tetszőlegesen nagy lehet. Az életet, amelynek nem ismerjük a végét, amely bármilyen hosszú lehet, ezt az életet nevezzük határozatlanul (határtalanul) hosszú életnek.
Bizonyosan rendkívül magas, ma még elképzelhetetlen, biológiai, genetikai, gerontológiai tudományt, technológiát és valószínűleg társadalmi ellátórendszert is igényelne.
Végezetül szögezzük le, hogy minden esetben az egészséges, testileg és szellemileg aktív, munkálkodó hosszú életűségről beszélünk. Az egészséges és fiatalos életszakasz meghosszabbítását tartjuk kívánatosnak.
Szükségszerű az egyre hosszabb élet
A természettudományok eredményei és az azokat követő technológiai haladás és különösen az orvos-biológiai, biotechnológiai eszközök, eljárások és eredmények, azt a reményt keltik, hogy az élet radikálisan meghosszabbítható.
De szükség van-e egyre hosszabb életre egy olyan világban, amelyben a Föld népessége már túllépte a megengedhetőt, és jelenleg több mint 7 milliárd? A Föld népessége nő, 2050-re eléri a 9,3 milliárdot, a 60 éven felüliek száma pedig kb. 2 milliárd lesz (kb. 20%). A népesség növekedése hosszú távon azonban nagy valószínűséggel nem folytatódik. A fejlett országok szinte mindegyikében a növekedés nem csak megállt, hanem erőteljes fogyásra váltott. Világméretekben is ez várható, vagyis a növekedési trend a jövőben megfordul. Becslések szerint 85% esély van arra, hogy a világ népességének növekedése 2100 előtt megáll. (Magyarországon évek óta csökken a lakosság, 2050-re kb. 9 millió lesz.)
Az ENSZ 2011-es előrejelzése szerint az évszázad végére a várható élettartam a Földön a jelenlegi 68 évről 81 évre növekszik[ii]. A fejlett országokban valószínűleg ennél jóval több lesz. Csak halkan jegyezzük meg, hogy egy csökkenő lélekszámú világban, majdan nem lehet katasztrófa a várható élettartam növekedése, ha az idős korosztály is elvileg munkaképes.
Az élet meghosszabbítása azonban önmagában nem elég, hiszen a várható élettartam növekedése magával hozza, hogy a 60 éven felüliek aránya a népességben egyre nagyobb lesz. A népesség öregedése pedig számos komoly problémával jár, említsünk meg három témakört.
Éveink számának növekedése valamilyen mértékű biológiai öregedést is jelent. Az öregedéssel általában együtt járó, és a homeosztázis kapacitásának beszűkülésével jellemezhető jelenségek (például: az izmok ereje és az agy tömege számottevően csökken, demencia, a testen átáramló vér mennyisége, a tüdő kapacitása csökken, csökken a látás, csökken a hallás, a bőr ráncosodik, a haj őszül és/vagy kihullik, …), azt eredményezik, hogy a szervezet teljesítménye, tűrőképessége, betegségekkel szembeni ellenálló képessége, regenerálódó képessége erősen csökken. Ez természetesen mind az egyén, mind a társadalom szemszögéből nehézségeket, problémákat jelent.
Köztudott, hogy az öregedéssel (ma még!) számos betegség is gyakoribbá válik. Ilyenek például az agyvérzés, szívinfarktus, vaszkuláris megbetegedések, sokféle rák, izomsorvadás, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Huntington-kór, immundeficiencia, diabetes, krónikus obstruktív tüdőbetegségek, csontritkulás, csont-izületi-izom betegségek, depresszió … ezek jelentősen rontják időskorban az élet minőségét és számottevő kiadásokkal terhelik az egyént és az egészségbiztosítást.
A népesség öregedésével az is együtt jár, hogy egyre több idős embert kell egyre kevesebb munkaképes dolgozónak eltartania, mivel a nyugdíjkorhatár tetszőlegesen nem emelhető, összhangban kell lennie az általános munkaképességgel. Ez gazdasági-politikai feszültségekhez vezethet.
A fenti súlyos problémák és más hasonlóak is szinte önmaguktól megoldódnak, ha sikerül elérni, hogy éveink számának növekedése (idősödés) ne eredményezzen számottevő (a jelenlegihez hasonló) biológiai öregedést. A teljes élettartam meghosszabbítása tehát nem elég, az egészséges, fiatalos életszakaszt kell meghosszabbítani, amikor a biológiai öregedés még nem jelentős, amikor a munkaképesség még lényegében megmarad. Nézzük ezek után, hogy miért szükségszerű az így értelmezett hosszú, vagy nagyon hosszú élet!
A fiatalság és egészség megőrzésének vagy visszanyerésének vágya, a hosszú életűség, sőt az örök élet és a halhatatlanság is – szinte kultúrától függetlenül – az emberiség egyik legősibb reménye. Ezért semmi kétségünk nem lehet: ha a (radikálisan vagy határozatlanul) hosszú élet problémája egyáltalán megoldható, akkor azt meg is fogják oldani. A radikálisan hosszú élet, bizonyos fajok esetében, pedig biztosan lehetséges, hiszen az evolúció már „kidolgozott” néhány megoldási módot. Az embernek csak el kell lesnie a részleteket és ki kell fejlesztenie az emberre használható technológiáit. Valójában ennél már többet tudunk, néhány primitívebb faj (élesztő, muslica, ...) élettartamát sikerült radikálisan meghosszabbítani (a többszörösére emelni) különböző eljárásokkal. A megoldás természete és teljessége persze nem biztos, hogy olyan lesz, amilyet ma elképzelünk. (A repülés problémáját például megoldottuk, mégsem szárnyakkal repülünk, mint a madár.)
A határozatlanul hosszú élet lehetősége új kiterjesztett perspektívába helyezi az életet, egyfajta plusz értelmet ad neki. Az értelmes élet mindig előnyösebb a kevésbé értelmesnél. Növeli az élet utáni vágyat, ami evolúciós előny. Kitágul a lehetőségek és a célok világa, az idő többé nem lesz akadály. Az embernek megváltozik a világszemlélete, a szabadsága.
A hétköznapi ember számára pedig a nagyon hosszú élet lehetővé teszi különböző életutak bejárását (életvándor), vagy anyagi javak felhalmozását, vagy sokféle tudás megszerzését (tudásvándor). Ezek azt bizonyítják, hogy az egészséges, szellemileg friss és munkaképes hosszú élet, erős társadalmi szükségletté válhat.
A radikálisan hosszú élet során lehetővé válik (mert van rá idő) a szakmai specializálódásnak és/vagy az integrálódásnak olyan magas foka, amilyen ma még elképzelhetetlen, különösen, ha figyelembe vesszük az egyéb informatikai és transzhumán technológiai lehetőségeket is. A megszerzett tudás és élettapasztalat sokáig nem vész el, folyamatosan hasznosulhat (mivel az öregedés erősen késik).
A radikálisan hosszú élet lehetősége lényegében feloldhatja a tanulás-munka botrányát. Azt a lehetetlen helyzetet, hogy a tanulásra fordított idő eléri, sőt meg is haladja a munkában töltött időt, hogy ma már élethosszig kell tanulni.
Civilizációnk sajnálatosan instabil, csak remélhetjük, hogy stabilabbá és rugalmasabbá válik, amely képes megoldani a globális vagy regionális természeti és társadalmi problémákat. Az energia és nyersanyagforrások kimerülése, az ökológiai válság, a globális melegedés és szennyezés, a túlnépesedés, a társadalmi igazságtalanságok megoldására legalább két kitörési pont, megoldás felé vezető út kínálkozik.
Az egyik út, a gyakorlatilag vég nélküli fizikai terjeszkedés – más szabad hely nem lévén - a világűrben, új forrásokat, élőhelyeket keresve. Tudjuk, hogy a naprendszerben ilyenek nincsenek, tehát radikálisan fejleszteni kell technológiánkat és az életre alkalmas, önfenntartó, nagyon biztonságos környezeteket (űrállomásokat, űrvárosokat) kell létrehozni a világűrben, illetve bolygókon, holdakon, aszteroidákon. „Ha jövő, akkor világűr.” Különösen nagyléptékű tervezést és hosszú időt igényelnének egyes bolygók terraformációi. Ez óriási beruházásokat, hosszú életű embereket, hosszútávon tervező és munkálkodó, stabilabb társadalmakat, évezredekig, sőt évtízezredekig fennálló közösségeket, birodalmakat igényelne.
Még távolabbra tekinteni, azaz a közeli csillagok környékét benépesíteni, mai technikánkat tekintve teljességgel elképzelhetetlen. Jelenleg ilyen irányú számításokat nem is érdemes végezni. Ha egyszer mégis megvalósul, akkor bizonyosra vehető, hogy a legrövidebb utak is több ezer évig tartanak, határozatlanul hosszú ideig élő emberekkel. A viszonylag közeli, néhányszor tíz fényévre lévő (élhető?) bolygó-rendszerekhez vivő csillagközi utazásokra a hallatlan technikai nehézségek és az elképzelhetetlenül nagy energiaigény mellett is évezredekig élő (esetleg hibernált) emberekre lenne szükség. Lehetséges, hogy emberek helyett (értelmes) mikro vagy nano robotokat küldünk a csillagokhoz, de az akkor már végkép nem emberi történet lesz.
Egy másik, talán kevésbé nagyratörő megoldás az emberiség bajaira, a gyakorlatilag vég nélküli körfolyamatokon alapuló fenntartható bioszféra, techno szféra és társadalmi szféra egyensúlyának megteremtése, röviden a fenntartható Föld és civilizáció biztosítása. A bioszféra – bár rengeteg változást élt meg néhány milliárd év alatt – bizonyította radikális, alkalmazkodó képességét, életrevalóságát, stabilitását a Földön. Ugyanakkor nem állíthatjuk a másik két szféra hasonló fennmaradó képességét, ezt a jövőnek kell bizonyítania.
A fenntartható Föld pedig csak nagyon hosszú távú, évszázadokra tekintő felelős tervezéssel, kutatással és beruházásokkal képzelhető el. Mindez igen hosszú életű, hosszútávon tervező és aktívan munkálkodó szervezeteket, vállalatokat, stabil társadalmakat és végső soron nagyon hosszú életű embereket kíván. Olyan életszemléletet, amely felelősséget érez és vállal a jövőért, az emberiség és a Föld hosszú távú jövőjéért. Nem választási ciklusokban, rövidtávon tervező parlamenteket. Mondanunk sem kell, hogy itt is kizárólag fiatalosan egészséges testileg és szellemileg aktív (munkaképes) hosszú életről beszélünk.
Az okokat röviden összefogva: civilizációnk átalakulva fennmaradásához, hosszú életű társadalomra van szükség, a hosszú életű társadalom kulcsa pedig a nagyon hosszú életű ember. Reméljük, hogy ez fordítva is igaz, a stabil, hosszú életű fejlett tudománnyal és technológiával rendelkező társadalom képes „kitermelni”, megalkotni a hosszú életű embert, pontosabban ennél többet is, a radikálisan hosszú életű embert, és egyszer talán a határozatlanul hosszú életű embert is.
Nem nehéz belátni, hogy a radikálisan hosszú élet, igen kedvez az életvándorlás jelenségének, azaz olyan életutak kialakulásának, amelyek néhány radikális életváltást (életmód, kultúra, szakma…) is tartalmaznak.
Immanens remény
Nem végső válaszokat akarunk adni az élet nagy kérdéseire, hanem praktikus és megnyugtató, tudományosan megalapozott válaszokat. A határozatlanul hosszú élet reménye, egyértelműen immanens választ ad, az élet-halál nagy kérdésére (miért kell meghalnunk, létezik-e örök élet vagy halhatatlanság…). Pontosabban, ha nem is végső, de pozitív és gyakorlati választ ad rá, hiszen várhatóan minél több idővel rendelkezünk, annál kisebb jelentőségű (a jelenben) az esetleges/szükségszerű végső megsemmisülés. Nyilvánvalóan előtérbe kerül a szuperbiztonságos élet, a biztonságos környezet és minden, ami a balesetek valószínűségét csökkenti. Teljesen természetes lesz az eutanáziához való jog, ha a határozatlanul hosszú élet lehetségessé válik.
Az életvándorlás, pontosabban a határtalanul és határozatlanul hosszú élet lehetősége lesz a következő századok alapvető vallásossága, vagy ha úgy tetszik valláspótléka, ha az emberiség képes lesz megtartani és tovább vinni tudományos és technikai civilizációnk legfontosabb eredményeit. Valójában nem csak a következő századok vallásosságáról kellene beszélnünk, hiszen ennek a hitnek a magvai mindig is léteztek, a változás csupán annyi, hogy a csúcstudományok és technológiák talaján a magból lassan kifejlődik a növény. Ez a folyamat, amit a várható élettartam állandó növekedésével jellemezhetünk, azonban várhatóan nagyon lassú lesz, hiszen végtelenül bonyolult, sokrétű problémáról van szó. Ezért a ma emberének még sokáig nem ad megnyugvást, csupán a jövőre, az utódokra vonatkozó reményben bízhatunk. Teljes megnyugvást továbbra is a vallásokban kell keresni.
A határozatlanul hosszú élet eszméje lehet, hogy csak diffúz vallásosság, dogmák és intézmények nélküli hit lesz, de ebben az esetben is fontos eleme lehet életszemléletünknek, az élet kérdéseire adható válaszainknak. Ennél azonban valószínűbb, hogy a hit kiépíti saját eszmerendszerét és társadalmi intézményrendszerét, szaktudományait és alkalmazott csúcstechnológiáit, meghatározza a tudományhoz, a művészetekhez, a társadalmi gyakorlathoz, a termeléshez, a fogyasztáshoz és a transzcendenshez, ill. a vallásokhoz való viszonyát. Ebben az esetben határozott cél- és feladatrendszert állít a társadalom elé. (Érték lesz hosszú és aktív életet élni és ennek érdekében munkálkodni. Például egészséges életmódot élni, egészségesen táplálkozni, fiatalító gyakorlatokon részt venni, a betegségeket kiszűrni és gyógyítani, biztonságosan élni, hosszú távra tervezni....) Az életvándorlás eszméje a radikálisan gyors változások lehetőségét építi be az időben megnyújtott folytonos egyéni élet kereteibe. Ezzel lehetővé válik, hogy az egyén ne szoruljon végletesen alárendelt (mással lecserélhető és rövid vagy nehéz életre) szerepbe az őt meghatározó és egyben az általa meghatározott társadalomban.
Amikor sok évszázaddal ezelőtt a tudósok, nem csak általános filozófiai problémákon kezdtek töprengeni, hanem egyszerű természeti jelenségekkel kísérleteztek (amilyen az elhajított kő esése) és eredményeiket a matematika nyelvén is megfogalmazták, akkor kezdődött a modern természettudomány.
Hasonlóan, amikor a tudósok a filozófiának és a vallásnak az emberi életre vonatkozó hagyományos kérdéseit és válaszait elkezdik felcserélni a harmadik évezred csúcstudományainak az életre vonatkozó vizsgálataival és praktikus válaszaival, és az eredményeiket az informatika nyelvén is megfogalmazzák, akkor valami új kezdődik, a határtalanul és határozatlanul hosszú élet lehetősége.
Végh András 2014. március