2012.09.25 08:48

{Nem első közlés. 2000-ben ezzel a kerettantervvel vált először általánosan kötelezővé a közismereti informatika oktatása, az általános iskolákban a középiskolákban és a szakiskolákban. (szerk.)}

Az informatika gyakorlati jellegű tantárgy, amely sokféle elméleti ismeretet is magában foglal. A kulturális eszköztudás területén olyan jelentőségűvé vált, mint az írás-olvasás (szövegértés) vagy a matematika (logika). Mindhárom terület általános eszközöket ad az adat, az információ és a tudás megszerzésére, kezelésére, feldolgozására, tárolására és a kommunikációra.

Ha az informatikaoktatás feladatait és jelentőségét kívánjuk megítélni, nem szabad csupán a közelmúlt (vagy a jelen) társadalmi elvárásaiból és gyakorlatából kiindulni, hiszen a ma iskolapadban ülő tanulók csak 5–10, esetleg még több év múlva lesznek aktív dolgozók. Nekik 10–100-szor nagyobb teljesítményű, és bizonyára más tudást és készségeket is megkövetelő hardver-szoftver eszközökkel kell dolgozniuk.

Ilyen körülmények között a számítástechnika, pontosabban az informatika oktatása is egyre fontosabbá válik az általános és középfokú oktatásban. Ezzel összhangban a NAT-ban megjelent az informatika műveltségterület. Jellemző a fejlődésre, hogy mire a megfelelő évfolyamokon oktatni kezdték a tananyagot, már részben el is avult. Új területek kerültek előtérbe, más témakörök pedig háttérbe szorultak. A kerettanterv elvileg ugyan a NAT-ra épül, gyakorlatilag – a társadalmi elvárásnak megfelelően – kiegészül a hálózati ismeretekkel, a hálózati kommunikációval és a multimédiával. Szemléletében is más, már nem a programhasználat és a programozás áll a középpontban, hanem a dokumentumkészítés és a kommunikáció

A programozás háttérbe szorult. Az elmúlt néhány évben az általános iskolák jelentős részében egyáltalán nem tanítottak informatikaórán programozást. Jól tükrözi ezt a programozói versenyekre jelentkezők száma, és például a budapesti mérések eredményei is. Nem sokkal jobb a helyzet a könyvtárhasználat vonatkozásában sem.

Tény, hogy a központi tantervek (NAT, kerettanterv) fáziskésésben vannak a társadalmi igényekhez és az élenjáró iskolák gyakorlatához, helyi tanterveihez viszonyítva. Megfigyelhető, hogy az informatika és néhány más tantárgy vonatkozásában a központi tanterv veszített hagyományos, meghatározó, vezérlő szerepéből, sokkal inkább a lemaradókat segítő felzárkóztató eszközzé vált (hiszen tartalmazza a mindenki számára kötelező minimumot is). A gyorsan változó tudásterületeken – például az informatikában – erre a felzárkóztató szerepre is csak úgy vállalkozhat, ha meghatározott időszakonként, jelenleg kb. 4 évenként, új (módosított) központi tanterv jelenik meg. Az új tanterv azonban nem lehet tagadása az előzőnek, csak organikus folytatása.

A tudástársadalom iskolarendszere a robbanásszerűen fejlődő tudásterületeken nem dolgozhat hosszú időre merev, változatlan tantervekkel, ugyanakkor ad hoc módon sem változtathatja a közoktatás legfontosabb tartalmi vezérlő dokumentumait. Nincs más megoldás, ki kell dolgozni a központi tantervek ciklikus megújításának állami rendszerét.

Erre a Közoktatási törvény is lehetőséget ad (93. § (1) bek. b) pont). Ez lehet a legjobb útja a tantervi korlátokat újra és újra szétfeszítő, és ezzel kaotikus állapotokat teremtő, helyi és országos tantervfejlesztési gyakorlat ésszerű szabályozásának.

A másik komoly probléma, hogy mi valójában a korszerű (közismereti) informatika? A számítógép majdnem minden munkaterületre bevonult, ezzel párhuzamosan az informatikának elképesztően sok ága-boga fejlődött ki. Ez mind az informatikához tartozik vagy inkább ahhoz a tudományos, gazdasági, művészi, gyakorlati (és sorolhatnám) területhez, amit a számítógép átalakított? Durvábban fogalmazva: az informatika bekebelezi a szakterületeket vagy feloldódik bennük?

Ha egy technikai-technológiai terület fejlődése nagyon gyors, akkor ott sokféle, egymással versengő, egymást legyűrő és felváltó dolog, eszköz jelenik meg. E kíméletlen harc legtöbbször azt eredményezi, hogy kifejlődik egy vagy néhány csúcstípus (esetleg több változatban), amely aztán az adott területen (piacon) általánosan elterjed. Így van ez az informatikában is. Vegyünk egy példát. Az elmúlt 20 évben sok szövegszerkesztővel ismerkedhettünk meg, és egyre inkább az a vélemény alakult ki, hogy nem egy szövegszerkesztő programmal való munkát kell tanítani, hanem általában szövegszerkesztést, hiszen a konkrét programok elavulnak. Az igazság azonban az, hogy mára a legtöbben - a szűkebb-tágabb környezetemben - a Word (majdnem) legújabb változatát használják. A sok tanulással megszenvedett bölcsességünk elavult? A szövegszerkesztés "elméletét" tanulni kell, de csak (egy) konkrét szövegszerkesztő használatával együtt. Ha valaki már megtanulta a kerékpározás elméletét, ugye még nem tud kerékpározni? Ráadásul az elméletet könnyű elfelejteni, ha azonban kialakult a kerékpározás készsége, azt nem felejtjük el. A jó szövegszerkesztőben amúgy is általános jelölések, használati konvenciók, formázási lehetőségek, eljárások testesülnek meg, és ezzel meg is érkeztünk a lényeghez.

A közismereti informatikaoktatásban az egyre több alkalmazói program használata járhatatlan út. Informatika címén nem lehet, de nem is szabad egyre több informatizált szakterület ismereteivel tömni a tanulók fejét.

Csak azok a területek jöhetnek szóba, amelyeket az általános műveltség bizonyos fokán mindenkinek ismernie kell. Mi tehát a közismereti informatika? Pontos meghatározására itt nem vállalkozunk, de leszögezzük, hogy mindenekelőtt a számítógép és az ember kommunikációjával foglalkozó technológia és tudomány (tantárgy).

A személyi számítógépek társadalmi méretekben is tömeges használata részben annak köszönhető, hogy kifejlődött egy könnyen tanulható “alkalmazói nyelv”. Tizenöt évvel ezelőtt fogalmaztam meg először, – látva a mikrogépes programokban kialakuló és egységesülő konvenciókat, jelölésrendszereket – hogy a kommunikációnak egy új típusa jön létre. Kifejlődik egy (több?) könnyen tanulható és jól használható "emberközeli" számítógépes jelrendszer. (Nem programozási nyelv!) A felhasználó ennek segítségével kommunikál a programokkal. A számítógép majdnem minden komplex technikai rendszerben helyet kap(ott), mint szabályozó, irányító eszköz. Az ember is a számítógépen keresztül kommunikál a rendszerekkel, ezért az alkalmazói nyelv valójában az általánosabb ember-gép kommunikáció új alaptípusa.

Az “alkalmazói nyelv” szövegekből, menükből, képekből, ikonokból, ablakokból, hangokból, beszédből, a billentyűzet, az egér, és más beviteli eszközök jeleiből, jelkombinációiból építkező számítógépes jelrendszer. E nyelv input jelkészlete elsősorban manuális elemekre, output jelkészlete pedig vizuális elemekre épül.

Az alkalmazói nyelv vizuális-manuális nyelv, az olvasás-írás korszerű (ezredfordulós) változata.

Az informatikaoktatás legfontosabb feladata ennek az alkalmazói nyelvnek alapfokú, de készségszintű megtanítása, amelyet csak számítógép mellett, konkrét programokat használva lehet hatékonyan megtanulni. E “nyelv” ismerete lehetővé teszi, hogy egyre több (szakmai) alkalmazás könnyen elsajátítható legyen.

2001. december

Pillantás a jövőbe - avagy mivé fejlődhet az alkalmazói nyelv?

Ha az alkalmazói nyelv valóban az ember-gép közvetlen kommunikációnak ill. az ember-gép-ember közvetett kommunikációnak új alaptípusa, akkor érdemes megvizsgálni, hogy miért vizuális-manuális típusú és ebben az irányban fejlődhet-e tovább. Ha a számítógépet megtanítjuk a beszéd "megértésére", vajon visszaszorul-e az alkalmazói nyelv, vagy csak a manualitás a billentyűzetpüfölés és egérkattintgatás lép hátra? Az biztos, hogy pillanatnyilag az ember=>számítógép irányú információs csatorna a szűk keresztmetszet.

A szem a legfejlettebb érzékszervünk, messze a legnagyobb kapacitású bemeneti információs csatornánk. Mégis miért a beszélt nyelv a legfontosabb kommunikációs eszközünk, miért nem egy vizuális nyelv? A válasz egyszerű és valószínűleg igaz.

Ha az ősembernek a beszédképző szervei mellett (vagy helyett) kifejlődött volna egy olyan szerve, nevezzük holoszemnek, amellyel gondolatait és érzéseit vizuálisan (szemléletesen és/vagy absztrakt módon mozgásban) megjeleníthette, kivetíthette volna, vajon milyen fejlett lenne ma az emberiség (ill. az egyes népek) vizuális nyelve? Az ember mindig is érezte egy ilyen nyelv hiányát. Érezte saját fogyatékosságát.Szeme volt a befogadásra, de holoszeme nem volt a közlésre. A teljesség kedvéért azért elismerem, hogy a szem közölni "beszélni" is tud, de 99%-ban mégis csak befogadó szerv. Az ember nem adta fel, görcsösen próbálkozott: grafikával, festészettel, szobrászattal, színházzal és sokminden mással. Feltalálta az írást majd a nyomtatást, amivel a beszéd lényegét láthatóvá (olvashatóvá) tette. Ez akkor is igaz, ha nem csak a láthatóságért találta fel az írást, hanem az információ megőrzéséért és terjesztéséért is. A XX. sz. áttörést hozott a mozgóképpel, tévével és a multimédiával. Az ember mintha megoldotta volna a vizuális közlés problémáját, csakhogy ez nem igaz. Majd ha minden ember legalább olyan gyorsan, könnyedén, árnyaltan és pontosan tud gondolatokat és érzelmeket közölni ezen a vizuális nyelven, mint ma az anyanyelvén, akkor mondhatjuk, hogy a problémát megoldottuk. Nekem úgy tűnik, hogy az internetre a mobil telefonokra (és számítógépekre) alapozva lassan kifejlődik egy egységes (globális) vizuális világnyelv. Pontosabban a vizualitás ebben a világnyelvben csak az egyik lényeges és könnyen használható dimenzió lesz.

Végh András

2002. december