A kerettanterv jövőérzékeny dokumentum
Léteznek olyan dokumentumok, amelyek alkotóinak előre kell látniuk a jövőt. Léteznek olyanok is, amelyek erősen befolyásolják a jövőt. A kerettantervre mindkét megállapítás igaz, jövőérzékeny dokumentum.
Mivel közel három évtizedig a közoktatásban dolgoztam, nem csoda, ha néha aggódom érte. Mostanában különösen aggódom az informatikaoktatás legújabb fejleményei miatt. Ezek röviden úgy foglalhatók össze, hogy az informatika kerettantervek tervezetei nem felelnek meg a jogos elvárásoknak, nem megfelelőek. Tartalmi szempontból (a NAT-hoz viszonyítva) hiányosak, szakmailag téves koncepcióra épülnek, az óraszámokat tekintve pedig súlyos visszalépést jelentenek a magyarországi általános gyakorlathoz képest.
Mindezekről számos cikk és állásfoglalás jelent meg. Nem kívánom ismételni vagy összefoglalni azokat, bár lehet, hogy hasznos lenne egy rövid kivonat. Az informatikaoktatás kötelező minimális óraszámmal - Európát és a világ számos fejlett országát megelőzve - 2000-ben, az első FIDESZ-kormány alatt került be a kerettantervekbe. Igaz, hogy azóta a tantárgy sokat erősödött… de közben eltelt 12 év és az informatikai világ is tovább fejlődött. Miért hát e visszalépés?
Miért baj az, ha hazánk valamiben kicsit előbbre tart, mint a fejlett nyugat?
Miért baj az, ha néhány tucat tanár előre látta, mit hoz a XXI. (10101.) század? És tett is érte, hogy Magyarország új esélyt kapjon az oktatásban.
Azt gondolom, hogy nem baj. Nem lenne szabad visszalépni!
Térjünk vissza a jövőérzékenységhez!
A jövőérzékeny azt jelenti, hogy érzékenyen függ tőle a jövő. A kerettanterv kis változása is számottevő valószínűséggel megváltoztat valamiket a jövőben. Lehet és valószínű, hogy ezek apró változások lesznek, de nagyon sok változás és nagyon sok ember közreműködésével, azok életén keresztül hatnak, ezért összességében radikálisan is megváltoztathatják a társadalom jövőjét.
Nem minden cselekedetnek egyforma a jövőérzékenysége. Vannak lecsengő jelentőségű döntések, a legtöbb ilyen, bárhogy is döntünk, a dolgok nem vagy alig változnak. Azt is mondhatjuk, hogy a valóság nagy rendszere visszaszabályoz, nem hagyja magát megváltoztatni. Ilyenkor, azaz érzésünk, hogy a dolgok „megvannak írva”, vagy személyesen a „sorsát senki sem kerülheti el”. A lehetséges folyamatok konvergálnak.
És néha vannak kritikus jelentőségű cselekedetek és döntések is, amelyek kiindulópontok és erősen meghatározzák a további eseményeket, érzékenyen függ tőlük a jövő. A kritikus pontokon hozott döntések radikálisan más-más irányú változásokat, eseményeket hoznak, a lehetséges folyamatok divergálnak. A kerettanterv szerkesztése ilyen kritikus pont az oktatásban.
Képzeljünk el egy kis országot, ahol tizenkét évfolyamon, évfolyamonként százezer gyermek tanul. Van ennek az országnak 12 évfolyamra szóló kerettanterve. Történt egyszer, hogy Valaki minden évfolyam anyagából kihúzott egy bizonyos témakört (ugyanazt). Ez egyetlen év alatt egymillió-kétszázezer (tanuló-témakör) hiányt jelent, 10 év alatt 12 milliót. Megváltozik-e ettől a kis ország jövője?
Valószínű, hogy a tudáshiány egy része később is bepótolható, ha lesz erre igény és lesz kitől tanulni. Így jelentősen csökkenthető a negatív hatása. De lesz-e rá igény? Belső (országon és korosztályon belüli) igény valószínűleg nem lesz, mert annak felismeréséhez és megfogalmazásához már valamennyi tudásra szükség lenne. Talán, ha kívülről (más országból vagy korosztályból) fogalmazódik meg az igény, azt adaptálni lehet. A tudást azonban nem adják ingyen és az elvesztegetett idő is pénz. A tanulás irreverzibilis folyamat, a rossz lépések nehezen vagy sehogy sem javíthatóak.
Nem valószínű, de meglehet, hogy a kihúzott témakör fölösleges, szinte senkinek sem lesz rá szüksége. Ekkor a negatív hatás elhanyagolható, sőt a felszabaduló idő hasznosabban tölthető el.
Az is valószínű, hogy a tudáshiány rossz döntéseket eredményez, mintegy továbbgyűrűzik, és siralmas hatása lesz. Például ha egy egész korosztály soha nem tanult atomfizikát, a döntéshozóik könnyen arra a meggyőződésre jutnak, hogy „szereljük le az atomerőműveket”, hiszen veszélyeket hordoznak. Csakhogy rövidesen elfogy a kőolaj és a földgáz, a közlekedés átállna az elektromosságra, és óriási igény mutatkozik az atomerőművekre.
Más vonatkozásban, ha egy egész korosztály soha nem tanult atomfizikát alig lesz fiatal, akit ez érdekelne, aki az atomfizikusi, atommérnöki pályát választaná. Néhány évtized múlva alig lesz jó szakember, zseniális szakember (a nagy számok törvénye alapján) pedig egyáltalán nem lesz. Ekkor elfogy a kőolaj és a földgáz ….. Óriási igény lenne a fúziós erőművekre is (még nem léteznek). De nem lesznek zseniális szakemberek, akik képesek lennének a fúziós erőműveket kifejleszteni. Tudom, hogy a valóság sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, de a probléma lényege ugyanaz. Technikai civilizációnk a szakembereken, a specialistákon nyugszik, végső soron az oktatáson. A társadalom tudásának szerkezete meghatározza magát a társadalmat.
Egy évfolyamon egy bizonyos témakör kihúzása, százezer tanuló tudásán változtat minden évben. Az országra gyakorolt hatása pedig kiszámíthatatlan.
(A fenti mese csupán annak megvilágítására szolgál, hogy mit jelent a „jövőérzékeny dokumentum”, nem vonható pontos párhuzam a mai magyar valósággal.)
Időközben (2012.XII.21.) megjelentek a "végleges" informatika kerettantervek. A fentiekben emlegetett visszalépés lényegében megtörtént.
Sajnos az "Ismeretek/fejlesztési követelmények" jelentősen rövidültek és az általánossági fokuk is magasabb lett. Úgy látszik, hogy az óraszám növelése helyett, az ismeretek mennyiségét csökkentették. Ez látszólagos megoldás az óraszám gondokra, de nem jó megoldás. Az előző cikkemben részletezett legalapvetőbb gimnáziumi (9-10. évf.) tantervi tartalmi hiányosságokat pótolták, de csak a NAT általánossági szintjén (Ctrl c, Ctrl v). Az informatika megjelent az emelt óraszámú tantervek között is. Érdemes lesz (?) alaposan átnézni.
Függelék
Nem tartozik a tárgyhoz, de fontosnak tartom a környezetvédelmet, ezért ide kívánkozik két megjegyzés.
Hosszú távon az atomerőműveket vissza kell szorítani, egyszerűen azért, mert az emberi tényezőből (terrorizmus, háború, felelőtlenség, …) adódó katasztrófák valószínűsége nem csökkenthető tetszőleges mértékben, a természeti eredetű katasztrófákról nem is beszélve, jelenleg túl nagy a valószínűségük.
Atomerőművekre valószínűleg szükség lesz mindaddig, amíg nagy méretekben és gazdaságosan nem termel energiát fúziós reaktor, örökre megoldva az emberiség energiagondjait. Erre negyven éve várok. Szerencsére van más lehetőség is: például a komplex nap-hidrogén erőmű, amely a napenergia egy részét közvetlenül elektromos energiává alakítja, másik részét például hidrogénben vagy szénhidrogénben tárolja (miközben oxigént is termel) és borús időben ezzel a kémiai energiával működik tovább, mint gázerőmű. Mondanom sem kell, hogy mindkét megoldást rendkívül nehéz megvalósítani. Kitűnő szakemberek nélkül lehetetlen.
Végh András
2012-12-14